Én, életnagyságban

Egész nap a pakolás határán álltam. De komolyan, többször is belekezdtem ám! Aztán arra gondoltam, hogy ha rendet rakok, meg összetakarítok, akkor a holnap (azaz ma) hazaérkező szülők el sem fogják hinni, hogy voltam itthon... Ha már Hugocskámmal nem találkoztam, átugrottam Lastfoodhoz eszmét cserélni. Cseréltünk. Jól összevesztünk az Ain't No Sunshine egyik feldolgozásán. Szerintem nem elég kifejező az új változat: az énekes hangja inkább valami kenettszájú nyálzenekarba illene, míg az eredeti jó kis remegős, kesergős hang jobban kifejezi a dal lényegét. Szerinte viszont az eredeti az hamis (!!!), az új, tücstüccsölt változat viszont maga a mennyország. Hát, nem vagyunk egyformák. Ennyiben maradtunk.
Este végre kipróbáltam az America's Army-t. Nem olyan rossz játék, csak látszik, hogy nem az én gépemre tervezték... egy kicsit szaggat. Elavult a gépem, no. Így sajnos nem sikerült a felmérésen teljesíteni a mesterlövész-kiképzéshez szükséges szintet. Majd legközelebb rágyúrok még! Egyik Büfés arccal be is kombóztunk azonmód az egyik szerverre. Mit mondjak, többször lőttek ki, mint ahányszor nem. Sokkal többször. De az egyik gránátom tarolt! Legalább két gaz ellent kinyírtam! Ez egy első játékostól azért szép teljesítmény, nem?
Megöl ez a nappali életmód. Mindig is az éjszakát szerettem, akkor éreztem magam jól. Ha egész nap nyúzott, fáradt, kialvatlan voltam is, estére mindig felfrissültem, akkor is, ha napközben gürcöltem. Most meg?! Délután tízkor már érzem a vízszintes pozíció csábító vonzerejét. Ha nem mentem volna lőni, talán be is vágódok magam mellé az ágyba. Ez ellen sürgősen tenni kell valamit! Kezdetnek mondjuk nekiülhetnék pár könyvnek, ami csak gyűlik az "elolvasnivalók" feliratú virtuális polcon, közvetlenül a "meg kellene már nézni" címkével ellátott anime- és filmkupac mellett vagy alatt, ízlés szerint.

"Félnek a szarvasok,
régi joggal itt vadásznak farkasok!
Jó reggelt, jó napot!
Száz levágott békejobbot árulok!"

Túl sok Ghymest hallgatok mostanában, ha szabad ilyet mondanom. Éjjel-nappal az megy. Már fejből tudom kb. 60 szám rákövetkezési sorrendjét. Egyrészt nem bánom, mert gyönyörű zenét csinálnak. A hangszereken játszanak és nem csak kicsikarják a hangokat. A szövegeik hol népdalok szövegeiből idéznek, hol mai gondolatokat fogalmaznak meg. Néha a legsekélyesebbnek tűnő félmondatban olyan mélységek nyílnak, hogy a hallgató nem győz csodálkozni. No persze első hallásra nem így voltam velük. Először augusztus 20-án jöttek felénk, amolyan városi tömegbanzáj keretében. Akkor hallottam néhány számukat: könnyen megjegyezhető szöveg, fülbemászó, átmozgató dallam, kedélyes, vidám, örömteli előadásmód. Aztán eljátszották a Héjavarázst... négysoros ismétlődő szöveg - minden egyes ismétléskor egyre többet értek meg belőle. A hangszerek az első felében halkan, lassan szólnak, lüktetnek... a szöveg halk, sejtelmes... "Vicsorog a láncuk, leesik a porba, / szabadul a herceg, szabadul a szolga, / héjavarázsuk dühe kire szálljon? / Ellenség kell ezen a világon!" A réz sír, a dob gyászol... Aztán... Felvisít egy héja... A zene begyorsul... Cimbalom... Gyors pörgés, lüktetés... A szöveg inkább vádol, kiabál...
Varázslat.
Akkor tudtam, hogy ezt a zenét tisztelni és szeretni fogom. Azóta ez az érzés egyre jobban elmélyült. Aki teheti, hallgassa meg! Vegye meg, kérje kölcsön, töltse le, de hallgassa meg! Aztán persze, ha még nem tette volna meg, vegye meg a lemezt... A többit is... Csak pár címet emelnék ki: Kétszaxis (két szaxofon párbaja, feleselgetése, víg civódása), Kés a szájban (vágyak, álmok), Január (rekviem), és a kedvencem: Tánc a hóban... Ha véletlenül elkövetném azt a merényletet, hogy szerenádot adnék valakinek (önismeretemnek köszönhetően erre vajmi kis esély van), minden bizonnyal ez lenne az...

"Édesem, csak lélegezz, mint a túlvilág.
Táncba csalt s most így szuszog: szép, de fáj a tánc.

Gyorsul úgyis mindenem, mint az ölelés,
Épp a vége egy rövid görcsberepülés..."