Én, életnagyságban

Furcsa. Eddig minden alkalommal úgy ültem le postolni, hogy tudtam, mi kerül be. Most csak sejtem, és még azt sem tudom, mi lesz a vége. Hát csapjunk bele.
Péntek... Büfétali... Jól indult. Sok arc, sok hang. Sajnos Örömkirálynő dvd-jét otthonfelejtettem, és erre már csak a vonaton jöttem rá, szóval mea culpa, meg vessenek rám követ meg minden. Majd valahogy eljuttatom hozzá. Sajnos a találkozón nem volt jelen, mint ahogy Trollbarát sem jelent meg végül. Nem jött továbbá Örökmosoly és Mistress sem. Hugi ott volt, de mindig el volt foglalva, ha paranoid lennék, azt mondanám, került engem. Várjunk csak. Én most paranoid vagyok! Szóval hugi került engem. Ott volt viszont Szomorú Szemű Lány, akivel én nagyon jól éreztem magam, és különben is nagyon rég nem láttam már. Alkoholszintemet sikerült nagyon erősen feltornáznom, így nem vagyok teljesen meggyőződve arról, hogy az érzés teljes mértékben kölcsönös volt, bár amikor reggel kikísértem a vonatához, azt hiszem, valamelyest kárpótoltam az atrocitásokért. Csocsóztunk is sokat, néha még nyertünk is (például amikor benzával a Conquest of Paradise finoman szólva parodizált verzióját kezdtük fennhangon énekelni, akkor érdekes módon mi lőttük az összes gólt).

"Fejed fölött múlnak el az évek,
nem tudod, mi lesz még belőled,
apád szavai mind lekoptak rólad,
érzed, nem szeretnek, átnéznek rajtad."

Aztán jött az éjfél, Gyerekember pedig leült. Nem kellett volna. Ilyenkor jön az a szakasz, amikor egy kis időre leülök. Aztán azt veszem észre, hogy nem ül mellettem senki. Aztán azt veszem észre, hogy komolyan figyelem, vajon mikor tűnik fel valakinek, hogy egyedül ülök és nem ül mellettem senki. Legutóbb másfél óra után döntöttem úgy, hogy én akkor felkelek, és megyek a vonatomhoz. Akkor visszajöttem, mert zárva volt a pályaudvar, most már el sem indultam. Egyszer Szomorú Szemű Lány hívott, hogy menjek drukkolni neki. Odamentem, de... jó, jó, csocsó közben nem lehet társasági életet folytatni. Később megint ugyanazon a széken találtam magam, megint a depidémonnal egyesben. Porotherm ugyan egyszer megfenyegetett, hogy azonnal vonszoljam a... székemet az asztalukhoz és kapcsolódjak be a beszélgetésbe. Odavonszoltam. Megpróbáltam bekapcsolódni. Nem vagyok egy halk vagy kevésszavú típus, de attól tartok, észre sem vették, hogy mondanivalóm van. Ha legközelebb megint mennék Büfétalálkozóra, meg kell oldanom, hogy éjfél körül el tudjak jönni, mert úgy tűnik, ez az agyrémem határa.
Hazafele sikerült kifognom az egyetlen olyan vonatot, ami nem másfél, hanem két óra alatt ér le hozzánk. Aztán állomásra rendeltem apámat kocsival, de bár ne tettem volna... a vonat beért hétre, ha buszt várok, hazaértem volna úgy fél 8-ra, ha gyalog megyek, úgy 7:20-ra. Kocsival 8-ig tartott, mivel apám úgy gondolta, hogy ha már arra járunk, én úgyis ráérek, akkor ő beugrik az ocsetbe. Mire hazaértünk, már nem tudtam aludni, pedig kegyetlenül fáradt voltam. És ebben az állapotban olyan dolgot tettem, amit nem kellett volna.
Gondolkozni kezdtem.
Rájöttem, hogy mennyire szánalmas, amit csinálok. Nem, nem a Büfézés a szánalmas. A szánalmas az, hogy a napom abból áll, hogy meló után hazajövök, bekapcsolom Szürke Hollót, beülök a Büfébe, és hajnalig ki sem mozdulok. Eközben nem nézek filmet, nem olvasok könyvet. Nem csinálok semmit, legfeljebb terveket. Terveket, hogy miket kéne csinálnom. Elgondolkoztam, hogy mikor fejeztem be utoljára egy könyvet. Mostanság nem olvasok, nehogy elkerüljek valakit a Büfében. Mikor ültem le filmet nézni - na jó, ez előfordult azért, de negyed óránként benéztem a Büfébe. Mikor játszottam végig egy játékot utoljára? Mostanság nem játszok, mert közben nem látom, mi megy a Büfében. Nem megyek sétálni, mert Büfé... Szombaton is egész nap bent ültem szinte... Bár magyarázatom volt (mert Szomorú Szemű Lány megkért, hogy én is legyek bent), de ettől még bent voltam. Szomszédom kért tőlem egy piti dolgot, amit csak azért halasztottam ma estig, mert ki kellett volna kapcsolni hozzá a gépet.

"A keresztútig minden nap eljutsz,
senki nem vár, nem jönnek eléd.
Hazamennél, de nem kérnek belőled:
azt üzenik, maradj ott, hol eddig lehettél."

Más téren sem nagyon büszkélkedhetek. Van egy gagyi melóm létminimum körüli fizetéssel (de úgyis egyetemre kell majd a pénz, meg úgysem kell kajára meg egyebekre költenem), van úgy három ismerősöm, aki önmagától felhív ("Te, hogy kell beállítani..." "Kéne 20 üres CD..." "Nem megy a..."), van egy szobám, amihez képest egy elhagyott legénylakás katonás rendben van (minek rakjak rendet, ha úgysem látogat ide senki?), és egyre távolibbnak tűnik az is, hogy én szeptembertől újra egyetemista legyek. Bárki megmondhatja: mindezt magamnak "köszönhetem". Csak sajnos tudom magamtól is, de nem teszek ellene semmit. Hogy miért? Mondhatnám, jól érzem így magam - nem igaz. Mondhatnám, hiába próbálkozok - de nem is próbálkozok elég kitartóan. Mondhatnám, annyira sem tartom magamat, hogy mindezt megtegyem magamért - és akkor már közel járok az igazsághoz.
Tudom, sokan akadnak, akik most erre azt mondanák, hogy én igenis egy klassz fej vagyok, meg minden. Hát, azt hiszem, hatalmas meglepetést tudnék nekik okozni, ha elmesélném, miket tettem még ezen felül...
Nemrég egy közeli ismerősöm szintén problémákkal küzdött. Nagyon rossz napjai és nagyon rossz kedve volt. Aztán lezárta a dolgokat, új nevet választott. Akkor nem értettem egyet azzal, hogy nem megoldja a problémát, hanem inkább más utat választ. Ma rájöttem: előfordul, hogy az egyetlen jó megoldás, ha más utat keresünk magunknak. Ezúton kérem mindazokat, akiket arra bíztattam, hogy a nehézségek ellenére is ragaszkodjanak választott útjukhoz, hogy bocsássanak meg nekem. Nem azért kérek bocsánatot, mert erre bíztattam őket, hanem azért, mert én most nem követem a tanácsomat.
Ma vasárnap van, holnap hétfő. Ma végződik egy hét, holnap kezdődik egy új. Tudom, életmódváltoztató fogadalmakat újévkor kell tenni, de arról lekéstem. Ma kiléptem a Büféből, holnaptól nem megyek vissza. Erős a kísértés, hogy álnéven néha-néha benézzek, vajon hiányzok-e valakinek, de nem fogok. Talán egyszer megint visszamegyek majd, de előbb most megyek, és szerzek magamnak valami életet is.

"Goodbye cruel world, I'm leaving you today,
Goodbye, goodbye, goodbye!
Goodbye all you people, there's nothing you could say
to make me change my mind, goodbye!"

V É G E