Én, életnagyságban

Péntek van. Reggel van. Én itt ülök melóhelyen, és azon gondolkozok, hogy mi mindent csináltam még tegnap este. Rémlik, hogy hugival is beszéltem. Az is megvan, hogy hugocskámmal is beszéltem. (Lassan találni kell neki másik nevet, mert egyre felnőttebb, és ez számomra vészesen kezd érzékelhető formákat ölteni.)
Ünnepeljünk. Úgy döntöttem, átmegyek publikusba. Lehet, hogy e döntés miatt fogom abbahagyni az írást (ha nem is szándékosan), de ha egyszer a blog arra való, hogy sokan olvassák, akkor ne csak a szűk család tudjon róla...
Jut is eszembe, szűk család. Ideje lenne számbavenni őket. Csak hol kezdjem? hugiról már sokat beszéltem, öcsköst is említettem már. Van még egy hugocskám, még egy öcsém (Lastfood néven emlegeti magát), egy nővérem, aki egy évvel fiatalabb nálam, és mindig mosolygós tekintete van, aztán van egy tesóm, akit még személyesen nem sikerült látnom (mert végül mégsem jött el a Büfétalálkozóra!), egy anyukám, és egy anyucim, aki szintén nem él hálózati életet. Van továbbá egy titkos tesóm is, de ő olyan titkos, hogy szerintem még ő sem tud róla, hogy titkos tesóm. Ha részleteket közölnék róla, akkor sokan ráismernének, és akkor már nem lenne olyan titkos. Legyen mondjuk a neve Farkasokkal Álmodó, ebből úgysem jön rá senki, legfeljebb ő...
Azt hiszem, ennyi. Virtualice mármint. Valójában csak egy bátyám van, meg szülők is ketten - mindegyikből egy.
Látom már, a mai napom az értelmetlen fejbőlkinézésé. Pedig délutánra össze kell szednem magam, hugocskám kettőkor hív...