Én, életnagyságban

Valaki meghallgathatta vágyaimat, legalábbis a munkahellyel kapcsolatosakat. Ma csak egy helyre kellett mennem, ott megigazgatni pár kábelt, majd újraindítani a windowst. Ezúton közlöm, hogy billifiú csodája (csoda, hogy nem nyírták még ki érte) szereti, ha időnként ki- és bekapcsolod a gépre kapcsolt nyomtatót, scannert, egeret, stb., majd újraindítod a rendszernek nevezett förmedvényt. Biztosan beleépítettek a driverekbe egy véletlenszám generátort, ami dobálja a "működik" "nem működik" jelzéseket. Komolyan mondom, hogy kezdem csodálni azt a bithányást. Ennyire barom módon megírni egy programot - hát, ritka nagy tehetség kell hozzá.
Mindenesetre szépen telt a nap, én meg újfent megállípítottam, hogy talán kevesebb alkoholt kellene egyszerre fogyasztanom. Nem, nem voltam másnapos, inkább csak olyan kétharmad... az is a kialvatlanságtól. Ennek örömére hazaérvést áttettem a találkozót hugocskámmal holnapra, ittam egy teát a Büfében majd elkenődtem vízszintesbe. Jólesett a szunya...
Hazafele érdekes dolgokat fedeztem fel. Láttam egy szürke törpeuszkárt, amúgy divatosra vágva. Cidrizett. Hogy a cápa csókolgassa azt, aki szerint cuki a meztelen kutya. (Észrevétel#1: reakciót váltott ki belőlem az eset.) Beadtam egy tekercs képet előhívni, remélem, legalább a fele sikerült azért. Szép lassan sétálva élveztem, ahogy a nap süt. (Észrevétel#2: örülök a fénynek.) Azt már kevésbé, amikor egyik-másik autó elhúzva mellettem telenyomta a tüdőmet valami ártalmassal és büdössel. Félúton hazafele viszont frissen vágott fű illata csapta meg orromat. (Észrevétel#3: illatok.) A három tünet egyértelműen utal arra, hogy a téli depresszív, befordulós személyiségem szép lassan berakja magát a naftalinba, és közben a nyári, idegesítően jókedvű, mindenből viccet csináló nyári énem leporolgatja magát. Lesznek, akik örülnek ennek (sőt, már most is vannak), lesznek, akik nem (sőt, már most is vannak), és vannak néhányan, akiknek mindegy.
Rájöttem arra is, hogy mit jelenthetett volna nekem a naplóírás, hogyha rá tudtam volna venni magam egy ilyetén rendszerességű műveletre. Jelenleg szállnak a gondolataim, mint ökörnyál az augusztusi légtérben. Nemigen jön új, mert figyelnem kell a régiekre. Egy naplójellegű dolgot viszont használhatok arra, hogy az egyik végüket összefogva és rögzítve úgy lengedezhessenek, hogy nem kell félnem attól, hogy elszállnak. Egyszóval beköszöntött az átmeneti szentimentalizmusom. Szürke Holló duruzsol, Björk dúdolgat, a Büfét a beszélgetések halk zsivaja tölti meg... tavasz van. pitymákolnak a zsendicék, dörgincsélnek a muzdujok, és azt hiszem, kezdek felébredni én is.