Én, életnagyságban

Ez a hétvége jó eséllyel pályázik a legkatasztrofálisabb hétvége díjra. Nem elég, hogy nem jött meg a fizetésem, így ki kellett hagynom egy csettalit és egy találkozást Örökmosolyjal, ráadásul Kerge Buddha veseköveitől kórházi lépcsőzéssel próbál szabadulni, ráadásul az első meccsen is cefetül kikaptam (na jó, nem olyan cefetül, de kikaptam), most még az ablak is befagyott miközben töltöttem a Mandrake Linux 3. CD-jét. Lost clusters. Kezdhetem elölről. Ráadásul ki tudja, melyik program halt még bele. Komolyan ott tartok, hogy megnézem a Hoshi no koe-t, aztán nyakamba kötök egy szikladarabot, és a Dunának eresztem magam... De inkább mégse, nem akarom szennyezni a környezetet. Bár a Dunának úgyis mindegy. Inkább azért nem, mert pénteken megyek Bépére. Törzsolvasóim kitalálhatják, kivel találkozok majd...
Maybe I've been here before
I know this room, I've walked this floor
I used to live alone before I knew you
I've seen your flag on the marble arch
love is not a victory march
It's a cold and it's a broken hallelujah
Emlékek... Hazafele jövet megcsapott a lenyírt, megázott fű illata... Emlékszem, nagyapám nyulakat tartott, és a nekik felhalmozott gaznak volt ilyen illata... Ma volt a Shrek. Van benne egy szám, Rufus Wainwright: Hallelujah. Ehhez egy gyönyörű emlékem kapcsolódik. Amikor kollegista voltam, lakott a szinten egy csodálatos leányzó, aki hamar szívemhez nőtt, azóta is nővéremként tisztelem. Nos, ezt a számot már akkor is imádtam, és ő ezt tudta. Amikor kiköltözött a kollégiumból, áthívott a szobájába, és előadta nekem gitáron. Betanulta a kedvemért. Azóta mindig eszembe jut erről a dalról...
A mai estét a szép emlékek keresésével fogom tölteni. Úgy tűnik, akad jópár.