Én, életnagyságban

Huhh. Abba akartam hagyni a blogot megint. Aztán rájöttem, hogy akkor ezt is kudarcként könyvelhetném el. Addig nem hagyom abba, amíg nem bólogat mindenki: gyógyultan távozott. Kezdjünk is neki, kicsit kurtán-furcsán.

Szakad az eső. Hősünk felfele battyog a domboldalon. Csapzott haja az arca elé lóg, bal vállát szatyor húzza, jobb keze elutasítóan bújik farmerdzsekije zsebébe. Cipője lassan beázik, a diszkrét vizes-szivacslabda cuppogás lassan vált át szivacslabdás-víz tocsogásába. Szemüvege az orrára csúszik, fásultságában nem törődik vele. Arckifejezése kegyetlen, mély depresszióról uralkodik. Fülébe Dido önt szomorúságot.

Na jó, akkor most a híres "nézzük meg más szemszögből" elvem következik.

Szakad az eső. Munkában elfáradt hősünk lassan bandukol az otthoni pihenés felé. Ázott haja esernyőként próbálja védeni arcát. A szatyor tele cd-kkel, nagy részét ajándéknak szánja. Jobb kezével a dzseki sarkát fogja vissza a lifegéstől, hogy a cd lejátszója ne lengedezzen a szélben. Cipője kilyukadt, venni kéne egy újat, de egyelőre nem volt ideje rá. Szemüvege folyton lecsúszik esőtől nedves orráról, így inkább nem tolja fel, hogy ne dörzsölje ki az orrnyergét. Sajnos beesik fölötte a víz, így összehúzza szemét, hogy minél kevesebb víz essen bele.

Szóval, ezennel megkezdődött a Süssfelnap project. Köszönet a támogatóknak, és még több azoknak, akik sürgették a tervek megvalósítását.