Én, életnagyságban

Tegnap végre sikerült felrakni a windowst. Alap rendszertelepítés, gyakorlatilag még nincs rajta semmi - és ezért 12-szer kellett újraindítani. Plusz bekapcsolás. Merthogy miért is?
1. bekapcsolás.
2. alap win98 felrakás: 4 újraindítás
3. alaplap natív driverek: 2 újraindítás
4. natív IDE vezérlők: 1 újraindítás
5. hangkártya: 1 újraindítás
6. videokártya: 1 újraindítás
7. felbontás átállítása 640x480x16 színről: 1 újraindítás
8. vírusirtó: 1 újraindítás
9. tűzfal: 1 újraindítás
10. hálókártya telepítés: 1 újraindítás
11. IP cím beállítása: 1 újraindítás
A vicces az, hogy ezeket lehetett volna csoportosan is, de olyankor hajlamos elbaccni a dolgot... Éljen a picipuha.
Mindegy, felraktam a DPG-t is, hogy szülők kaphassanak nagyban e-mailcímet jól.

Meghalt a nagypapám. Az a nagypapám, akit soha nem is láttam, sőt, 4-5 éve még azt sem tudtam, hogy létezik. Merthogy nagyszüleim elváltak, nagyon rég, még anyám kislány volt. A "mostoha" nagypapámat mindig is igaziként tudtam. Az "igazi" nagypapám a fáradtságot sem vette, hogy felénk nézzen, pedig sokáig ott laktunk mi is, ugyanabban a városban... Nem tudok szomorú lenni valaki miatt, akit sosem ismertem, aki valójában sohasem volt a rokonom, bármit is állítson bármilyen papír...
Csak azon töprengek, vajon mit nem tudok még a szüleimmel kapcsolatban? Vajon mi az, amit még nem mondanak el, számomra érthetetlen okokból? Ezt is csak vélelenül tudtam meg, egy indulatos vitában elejtett elszólás miatt... Azt még csak megértem valhogy, hogy a hároméves kisfiúnak nem mondták el, hogy a nagypapi, aki érte megy az óvodába, tulajdonképpen nem az igazi nagypapája - de mikor tartottak volna elég felnőttnek ahhoz, hogy maguktól elmondják?! Ha ők nem tartanak eléggé a fiuknak és eléggé felnőttnek az őszinteséghez, hogyan bízhatnék én bennük?