Én, életnagyságban

Ez így valahol alapvetően el van cseszve. Ma olyan szintig tudták felpörgetni a dühgenerátoraimat, hogy azon kaptam magam, hogy mindenki csendben félreáll, aki rámnéz. Pedig nem vagyok egy veszélyesen kinéző alak, sőt. Inkább az a "hö, gyere, verjük meg" típus. Közben persze kiderült, hogy a mai kerékpározás is elmarad. Ennek örömére hazafele úgy meghajtottam magam, hogy a lépcsőn alig tudtam feljönni. Pedig semmi 20-25 km túra, mindössze ha 3-4-et tehettem meg. Ez kész. Aztán vettem magamnak sört is, de amire rá volt írva, hogy "hűtött", annál én is melegebbet köpök. Ráadásul tulajdonképpen lehetnék most máshol is, másokkal... Ehelyett itthon ülök és döntöm magamba ezt a meleg nyálat. Ráadásul megint belebotlottam Örökmosoly lábnyomaiba, és ez megint a padlóra basszott. De dulván. Ideje lenne valami agylövésnek, vagy legalább egy teherautó üssön már el, hogy el tudjam felejteni. Másképp nem fog menni.
Örökmosoly, ha még olvasol... Sohasem bocsátom meg magamnak, hogy ekkorát hibáztam...