Én, életnagyságban

Hosszú nap volt, hosszú post lesz... Tegnap (pontosabban még tegnapelőtt, lévén ma már holnap van), szóval vasárnap elhatároztuk Álmodóval és Alvó Oroszlánnal, hogy tartunk egy Fita-talit. Hosszas gondolkodás után kitaláltuk, hogy találkozunk fél10 körül. Pontosabban én úgy fél tízre felmegyek Bépére, aztán körbetelefonálok, hogy ki mikor hogyan ér rá. Ennek eredményeképpen úgy fél tizenegykor mítingeltem Álmodóval az Őrsön, aztán irány az Astoria, ahol Alvó Oroszlán épp egy barátnőjét várta, aki épp a bétékára iratkozott be. Nos, mi is odatelepedtünk várakozni, de talán nem kellett volna. Valami lehet ott a levegőben, am a tétékásokra - pardon, már íkásokra, szóval ránk, programozókra rossz hatással van, mert a szokásosnál több és fárasztóbb rosszpoénok röpködtek, és nem csak az én részemről. Elfogyott egy adag Ocset szamócás piskótatallér (nem gazdaságos, és egész ehető íze volt), végigmustáltuk Alvó Oroszlán rajzait (kegyetlenül jól rajzol, érdemes megtekinteni a deviantartos galériáját, link baloldalt), aztán Bölcsészlány végre befejezte a beiratkozást, és elindultunk... pontosabban elmenekültünk.
Intermezzo: én nem utálom a bölcsészeket, sőt, jópárat kifejezetten nagy becsben tartok. Az a pár bölcsészvicc, amiket sütögetni szoktam, inkább szakmai ártalom, de csak annyira veszem komolyan, mint a nőellenes vicceket. Márpedig én szeretem a nőket. Sőt, én a nőket szeretem. Közülük is főként egyvalakit, de ez már egy másik történet. Szóval nem nézem én le a bölcsészeket, de tényleg volt ott valami a levegőben, ami leszívta az agyunkat és mindannyiunkat átkapcsolt kacagó zombi módba.
Először is elsétáltunk a Kálvin térre, mert Bölcsészlány szeretett volna ideiglenes diákot csináltatni, de ezen dolog akadályokba ütközött, mégpedig egy tatarozóállványzat képében, ami leárnyékolta a rektori hivatalból áradó WiFi hullámokat, így technikai okokat szolgáltatván az ideiglenes igazolvány kiadásának elmulasztásához. Ritka szép mondat volt, folytatom. (A háttérben Frank Sinatra, a Sharon Stones, a Pink Floyd és Metisse váltogatják egymást, körbe-körbe. Éjfél elmúlt, a telehold tisztán mosolyog be az ablakon, bár a csillagok elrejtőztek az utcai lámpák fényében. Déja vu-m van, az enyhébbik fajtából.) Ezután vissza az Astoriához, mert ott található kedvenc pizzériám, ami nem csak olcsó és hangulatos, de a lasagne szerintem isteni finom. Mondhatom, hogy törzshelyem, főként mivel legutóbb, amikor épp kivételesen egyedül néztem be, a pincér megkérdezte: "Hogy-hogy csak egyedül?" Engem ott, kérem, ismernek. Szóval beültünk, és rendeltünk. Meg fogyasztottunk. Közben folyamatosan fárasztottuk egymást. Szegény Álmodó járta meg a legjobban, valahogy neki nem sikerült viszonoznia azokat a humormorzsákat (nem, a humorzsák az valami más), amik csak úgy ömlöttek belőlünk.
Sürgős feltöltődésre vágytunk, ezért fizetés után irány az ELTE TTK/IK tömbök, próbáljunk bejutni gömbaulába játszani. Rendezvény. Akkor próbáljunk Loviba jutni, mert meg kell nézni valamit neten. Lovi zárva szeptemberig. Akkor nyelvi labor. A nyitókártya nem működik. Akkor irány a negyedik emelet, ahol is vad Munchkin partiba fogtunk. Na jó, a vad túlzás, a tej megaludt volna a szánkban. De azért jó volt. Azt hiszem. Én élveztem, és úgy láttam, a többiek is. Álmodónak indult a vonata, tehát megpróbáltuk elérni, de már a villamoshoz érve láttuk, hogy ez nem fog összejönni, így inkább Bölcsészlányt tettük fel a buszára előbb, majd átvonultunk a Nyugatiba, jegyet venni, és hogy a következő vonatot már ne késsük le. Nem késtük, sőt, előtte még üldögéltünk egy kicsit a vesztend sziti szenterben is, mert az trendi. (Egy Divatkurva adjon magára, három meg pláne.) Ja, itt már riogattam az embereket, mert a másik két DK képes volt befonni a hajamat. Két copfba. Én pedig mondtam nekik, hogy végül is nekik kell végigvonulniuk mellettem, és nem nekem lesz kellemetlenebb. Alvó Oroszlánon rosszullét tünetei mutatkoztak, és haza akart menni, de nem engedtük, mondván Álmodó felszáll a vonatára, utána én hazakísérem, mert nehogymár egyedül mászkáljon így. Ez meg is történt. Érzékeny búcsút vettünk Álmodótól, épp csak a fehér zsebkendő hiányzott, mert az nem volt nálunk, na de mire nem jó egy copf, pláne kettő: jól lehet vele integetni például. (Huhh, már több, mint egy órája írom ezt a postot... nálam már hajnali egy óra van...) Szóval hazakísértem, pontosabban az albérletéig kísértem, és ha már ott voltam, kicsit beléptem beszélgetni. (Nem, nem netre, hanem az albérletbe.) Jól elbeszélgettük az időt, végül a negyed tizes vonattal indultam haza, de nem bánom, élvezetes beszélgetés volt. Ja, és a szemem láttára született meg egy (?) újabb rajz is. Valahogy mindig lenyűgözött, ahogy mások pillanatok alatt alakokat, arcokat, érzéseket vetnek papírra... És mindig furcsálltam, mindig furcsállni fogom, amint a rajz elkészülte után siránkoznak, hogy milyen pocsék lett, miközben én az államat kaparászom a mű láttán a pincéből.
Itthon közben semmi érdemleges nem történt, úgy tűnik.
×××
Már megint egy maratoni post. Kicsit sajnálom azon olvasóimat, akik most nyárra kikapcsolódtak, lesz mit pótolniuk. Igen, jól látjátok, felhagytam az "úgyse olvas senki" rinyával. Tudom, hogy vannak, akik olvasnak, nagy részük közeli vagy még közelebbi barátom. És úgy érzem, mintha baráti körben mesélnék. (Talán ezért nincs bennem egy történet sem mostanában...) Igaz, továbbra is hiányzik a visszajelzés - de mit is beszélek, hiszen kapok visszajelzést. Nem itt, nem így, de kapok. Kapok tőlük is történetet, kapok itt-ott egy megjegyzést, ha egy-egy részlet különösen tetszett, vagy különösen nem tetszett nekik. Az a számláló felesleges. Nem ezért csinálom, sosem ezért csináltam.
Érdekes. Amióta olvastam Porotherm éves összefoglalóját, azon kezdtem gondolkodni, hogy az én összefoglalóm hogyan nézne ki, vagyis hogyan fog kinézni, mert azt hiszem, egész jó kis ötlet, és én is megpróbálkozom vele... Az már biztos, hogy ez a hónap az álmok és ébredések hónapja... Az édes álmoké, és a rémálomból ébredéseké, az álomtalan alvásé és a vágyálmokkal teli napoké.
És nem, nem húzza senki a fejemet. Az én fejem oda megy, ahova ÉN tolom.