Én, életnagyságban

Miért van az, hogy egyszer hatfele kell figyelnem, annyian beszélnek hozzám, hogy alig tudom követni, közben levél, meg más dolgok is... aztán meg csönd. Ülök a gép előtt, előttem egy pohár a Büfében, egy korsó a Fogadóban, a postaládám üresen lengedezik és a kutya se szól hozzám... (Ilyenkor szoktam ellenőrizgetni, hogy nem az én készülékemben van-e a hiba...) Nem lehetne valahogy egyenletesebben? Vagy nem bánom, legyen folyamatos pörgés - de a csöndbe beleőrülök.
Voltunk ma Ocsetben, mert kihíztam a nadrágomat, és szülők úgy döntöttek, ez tűrhetetlen, azonnal menjünk nadrágot venni. Már ekkor tudtam, mi lesz: eltököltünk egy csomót, persze nadrágot nem vettünk, sőt, semmi olyat, amihez a jelenlétem szükséges lett volna... Ellenben apám megint alkotott... Odamegy a pénztárosnőhöz, aki épp msot ült be a szalaghoz, kezdené lemosni, meg hasonlók. Apám megkérdezi: "Előbb nyitva lesz, mintha a másik sorba állnék?" "Nem tudom, talán." Erre apám vérig sértve érezte magát. Azt hiszem, rajta kvül senki sem értette, hogy mi a faszon kapta már fel megint az a mogyorónyi agya a vizet... Nem baj, holnap gólyatábor, aztán meg egyetem, alig leszek itthon...