Én, életnagyságban

Nohát, Firefly függő lettem. Ezt már az első rész láttán is sejtettem, de a harmadik epizód végére ez már bizonyossággá vált. Fergeteges sorozat, nagyon jó megoldásokkal, jól odapörkölnek pár tipikus klisének, a karakterek összetettek, változatosak, mindegyiknek van valami keis extrája, amiért imádni lehet (de leginkább Kaylee-nek...), ráadásul nem azok a tipikus jófiúk, akik húdemegmentik a világot. A párbeszédek is fergetegesek, a poénok ülnek és nem elcsépeltek... egyszóval tökéletes. 2005-re tervezik a filmet, ami szerintem lazán lemossa majd a Star Wars-t. Mert lehet, hogy a Star Wars hűdeeffektes-csillivilli lesz, de hogy a Serenitynek története és stílusa is lesz, ami miatt nem csak egyszer fogják megnézni a jónépek (és a kevésbé jobbak is), arra mérget veszek.
"Mi történt itt?"
"Nézzük csak. Megöltük Simon-t és River-t, elloptunk egy csomó gyógyszert, most a kapitány és Zoe épp a többieket hajkurásszák, akiket lekapcsoltak a szövetségiek. Ó, itt is vannak!"
Volt egy telefonhívásom is. Egy nagymamahangú illető téves tárcsázása. A frappáns befejezésre különösen felhívnám a figyelmet!
Gyerekember: "Tessék."
nagymamahang: "Na, én vagyok."
Gy.E.: "Én meg én."
nagyI: "Na, Jánosom..."
Gy.E.: "Én E. vagyok."
nagyI: "Milyen E?"
Gy.E.: "Gy. E."
nagyI: "Izé, nem az xy?"
Gy.E.: "Nem, valószínűleg félretárcsázott."
nagyI: "Ó, én a vőmet akartam."
Gy.E.: "Hát, úgy néz ki, téves."
nagyI: "A faszom..." és lerakta..
(A szereplők nevét megváltoztattuk. A felvétel során egyetlen telefonszerelő sem sérült meg.)
Na, most adódott egy kis dolgom, hajrá-hajrá, aztán Firefly tovább...