Én, életnagyságban

Hová tűnnek az emlékek? Elmúlnak, elfelejtjük őket. Egy darabig még bennünk van, hogy történt valami, részletek talán beugranak, vagy homályos, szürreális változattá fakul, majd végképp elenyészik. Ha van némi tárgyi emlék - egy fénykép, egy kavics, egy plüssfigura, egy madártoll -, szerencsés esetben még fel tudja idézni az érzést, hogy valami történt - de előfordul, hogy a fiók mélyéről előkerült kacatok már semmit sem jelentenek, és miközben a szemetesben landol, azon gondolkozunk: ez meg mit keres itt?
Pótolhatják-e az új emlékek a régieket? Természetesen nem. Akkor miért jó elfelejteni a régieket, miért kell helyettesíteni újakkal? Mert ez a lényeg. Az új élmények, az új arcok, az új barátok, az új emlékek. Persze minél többet megőrzünk a régiekből, annál jobb - de sosem szabad megállni, hogy jajj, de sok emlékem veszett el... Ki tudja, hátha egy új emlék segít felidézni valamit, amit már rég elfeledettnek hittünk?