Én, életnagyságban

Visszajöttél, riadt őzként, átfagyva. Láttad, hogy nem bezárni akarlak, láttad, hogy csak adni akarok... Leültettelek a kandalló mellé, betakartalak egy meleg takaróba, s forró teát adtam neked... Talán féltél, hogy mit kérek tőled mindezért, de nem kértem semmit: a takaró a tied volt, a tea rád várt, s a tűz mindenkit melegít...

×××
Szárnyalás. Sebes száguldás, hol a nap, hol a föld felé... nem zuhanás, hanem jóleső repülés. Izgalmas nyugalom, nyugodt izgalom váltogatja egymást.
Aztán jön egy érzés: nem tarthat örökké. Equivalent trade. Ami felmegy, az lejön. Ami felmelegszik, az lehűl. Ami boldog most, szomorú lesz, s ami elkezdődött, véget ér.
Mégis... Mit érne egy ritka pillanat, ha mindennap megtörténne? Mit érne egy új kezdet, ha nem lenne valaminek vége? Szárnyalok. Néha lejjebb esek, néha egy légörvény arrébbtaszít. Néha úgy érzem, itt a vége, s elfogy az erőm... de épp ezektől olyan értékes, olyan felemelő maga a szárnyalás. Mert tudom, hogy előbb-utóbb véget ér. S hogy mit fogok akkor gondolni? Nos, csak egy boldog szó jár majd az eszemben:
"Repültem..."