Én, életnagyságban

Szervusz, Budapest!
Hangversenyen voltam tegnap. Pontosabban tegnapelőtt. Ehh, hajnali postok... szóval szombaton este voltam. Nagyon élveztem minden percét, a pizzicato polka vicces volt, én legalábbis szórakoztatónak találtam, ahogy a vonókat letették és az egészet pengették a hegedűkön... A Fekete Orfeusz részlet is nagyon bejött (nincs meg valakinek a film?), de igazán az előadás második fele nyűgözött le.
Bevonul a kórus. Középen egyetlen zongora, nem ül elé senki. A művészeti vezető (Baross Gábor, nagyon jó fej, végig valóban szellemes mondatokkal és érdekes anekdotákkal tartotta fent a vidám hangulatot) bekonferálja a Sevillai borbély nyitányát... hangszerek nélkül.
Tatatataram! Tatatataram! Tatata-taram-tataram-tataram....
Igen, a kórus adta elő. Nem, a nyitánynak nincs szövege. Fergeteges volt. Képzeljetek el egy Four fathers művet - teljes kórus előadásában! Leírhatatlan!

Utána nosztalgia következett... régi film- és egyéb slágerek kicsit leporolva, zongorakísérettel. Budapest, Budapest... átvezető szövegek Szilágyi Tibor előadásában. Ismert és (számomra) kevésbé ismert régi dalok, hol vidáman, hol bús-komor hangulattal... Bőven megérte az 500Ft-ot, és ha lenne ismétlés, már venném is rá a jegyet...

"A dunaparton este zene szól,
valaki messze-messze, valahol
a rádióra csendben leborul
és érzi, hogy a fájó könnye hull.

A Citadellán este muri vár,
és lenn a nyári szellő muzsikál.
Aki nem látta, úgysem hiszi ezt:
a kék Duna is waltzerezni kezd...

Még fenn a hold is kiragyog,
mert legszebb ott az est,
hol csillagfényben mosolyog
az édes, drága Budapest!

A dunaparton este zene szól,
valaki messze-messze, valahol
a rádióra csendben leborul
és érzi, hogy a fájó könnye hull..."

...szervusz, Budapest!