Én, életnagyságban

Ha zuhog az eső, fúj a szél, mindig jó érzés tudni, hogy van hova hazatérni, van valahol egy fedél a fejed fölé, egy száraz pokróc a hátadra és egy bögre forró tea, ami átmelegít. Jó tudni, hogy van hova menekülni. Így könnyebb a zivatarban küszködni, dolgozni a céljaidért, hiszen tudod, hogy ha már nem bírod tovább, mindig tarthatsz szünetet, hogy aztán új erőre kapva, száraz ruhába bújva folytasd, amit elkezdtél.

Ha belül dúl a zivatar, mindig jó tudni, hogy van valaki, akinek tekintete fedél a fejed fölé, ölelése száraz takaró a hátadra, hangja forró tea, ami átmelegít. Akkor is, ha csak addig maradsz vele, míg új erőre kapsz, hogy folytathasd, amit elkezdtél.

És ebből most senki ne vonjon le messzemenő következtetéseket. (Még nem indultam el Esztergomba.)