Én, életnagyságban

Hát, meg kell hagyni, érdekes egy hét volt... Egész héten rohadtul fájt a karom, még most is, meg a vállamon idegen eredetű paraziták vették át az uralmat... De aztán elmúlt ez is. Jaj, a gyógyszer vicces volt: napi 5x1, persze lehetőleg négyóránként. Ami azt jelenti, hogy az első után kb. 16 órával vehetem be a napi utolsót, vagyis legfeljebb 8 órát aludjak. Nem az a kimondott "pihenjen sokat" típusú betegség, ezt elismerem. De azért ha nem veszem be reggel nyolcig az elsőt, akkor éjfélig nem végzek a napi adaggal... (Ez a nyolc óra/dél/négy óra/este nyolc/éjfél nagyjából működött, aztán egy fél órával korábbra tettem át az egészet.)
Mit még... volt beiratkozás, amire nem tudtam menni, mert akkor még hivatalosan beteg voltam... ezúton is hálás köszönet Alvó Oroszlánnak, aki elintézte nekem a beiratkozást... MEg lett volna óraadói megbeszélés, amire szintén nem tudtam menni, de küldtem egy mailt, remélem, megérkezett...
Nyígtam már az órarendemről? Lezárult ugyanis a tárgyjelentkezés első, rangsor alapján történő része, és idén végre sikerült mindenből kifognom egy viszonylag normális helyet, ahonnan nem lökdöstek le. Tök meglepődtem például, hogy bevvmatból nem túrtak ki a legjobb gyakveztől valaha... Na jó, azért a péntek reggel 8 óra nem mindenkinek szimpatikus, ezt megértem...

...mégse nyígok. Lehet, hogy hétfőnként kb. 8-tól 8-ig vagyok, de azért van kétszer másfél óra szünet benne, és kedden csak délután ötre kell menni. Legyek boldog és kész.
Pókhas kinyomtatta nekem a Dűnét angolul, 5-ös betűméretben, szóval végre nekifoghatok... Igen, még sosem olvastam, lehet leszólni meg beszólni. Egyszer elkezdtem, de azért kb. 12 évesen talán nem az a legizgalmasabb iromány... Utána meg átyám elköltözött itthonról és magával vitte a család egyetlen példányát... Még jó, hogy az Alapítványt itthagyta, meg a Marsbéli krónikákat, így azért nem maradtam értékes olvasmányok nélkül...

Bradbury... az első, amit olvastam tőle, az egy részlet volt a Fahrenheit 451-ből egy irodalom munkafüzetben, asszem hetedikes koromban... Nem volt rossz, de ami miatt olvasni kezdtem, az a Ray Bradbury Holisztikus Színháza volt... (látta azt valaki rajtam kívül?) ...abból is két részt láttam, a Tigriscsapdát (az eredeti novella címe "Itt tigrisek vannak") és a Gyilkos-t. Nem egészen az volt, mint a novella, de egyszerűen IMÁDTAM. A Gyilkos-t mindenkinek ajánlom, főleg azoknak, akik imádják napjaink összes létbetolakodó kütyüjét (személyi hívó, mobiltelefon, üzenetrögzítő, számítógépes telefonközpont loopolt Entertainer-rel, stb.), és azoknak, akik rühellik őket. Aztán megtaláltam a polcunkon a Marsbéli Krónikákat, meg a Kaleidoszkóp-ot, és... és nem győzök betelni velük. Később sikerült kölcsönkapnom egy angol Bradbury kötetet, és rájöttem, hogy ugyan a magyar fordítás tökéletes és magával ragadó, de még így is vesztett valamit az eredetiből. Pedig még a nem-teljesen-tökéletes fordítás is sokkal jobb, mint napjaink könyvtermelésének 90%-a.
Azért manapság is születnek jó könyvek. Van egy nagyon jó példa rá... Város két fül között. Igen, ez itt a reklám helye. Meglátni és megvenni... két nap műve volt. Megszeretni... na, ahhoz úgy két oldal kellett. A második fejezet után már tudtam, hogy ez a második könyv, amit nem adok kölcsön senkinek... (mély tisztelet az egyetlen kivételnek, Alvó Oroszlánnak...) De hát ezt a könyvet mindenkinek meg kell venni és el kell olvasni! És nem csak azért mondom, mert az írónő közeli barátom, hanem mert ez a könyv tényleg jó! Elárulom, hogy a polcomon, amikor épp nem olvasom, akkor a Végtelen történet mellett van a helye...
Nem írok róla ismertetőt, mert aki keres, az talál, akár regényrészletet is...

Játszani akarok! Multiplayerben! Ismerősökkel, barátokkal! Cooperative-ban! Most!
...na jó, kiegyeznék egy Puerto Rico partival is...