Én, életnagyságban

Janikovszky Évának igaza van. Ő írta, hogy az embernek szüksége van arra, hogy beszéljen valakivel.
Mert lehet, hogy úgy érzem, ez a nap egy kissé olyan... fölösleges volt. Mintha semmit se csináltam volna. De azért most jólesne lefeküdni az ágyba, leoltani a villanyt, és beszélgetni valakivel. Megbeszélni, hogy milyen bosszantó volt néhány helyen a lag, miközben a guildtársakat run-oltuk Ascalontól Auguryig, érintve majdnem minden outpostot. Hogy mennyire rossz volt rájönni, hogy tönkrement az mp3 lejátszóm, mert 3 pár elemmel is próbáltam, de a legtöbb, amit produkált, hogy elkezdte pörgetni a CD-t, amíg nyomtam a play gombját, de végülis lehet, hogy mindhárom pár elem le van merülve (bár az egyik az gyanús, elvileg most töltöttem fel). Az még gázabb volt, amikor kiderült, hogy anyám tönkretette a CDlejátszós magnómat, azt, aminem már fekete szigszalaggal örökre lezártam a kazetta részét, mikor bekapta egy ismerősöm egyik drága kazettáját. Jó lenne megbeszélni, mi is történt, mennyire finom volt az ebéd, milyen jó, hogy hamarosan megfelelő idő lesz arra, hogy este kiüljek valakivel a zászlórúdhoz. Már persze ha akad valaki, akivel kiülhetek oda. Hogy milyen jól esett az a forró fürdő, és utána az az üveg barna sör. (Mostanában rákaptam a barna Šarišra.) Megvitatni, mennyire gáz az új csetfelület a kiskocsmába', és hogy mennyire meg fogjuk szokni pár hónap alatt.
Aztán jó lenne elaludni, korán. Nem álmodni, esetleg valami csendeset, nem szimbolikusat.