Én, életnagyságban

Hát, ha már Sógorasszony bejelölt, hogy tíz könyv... akkor most kicsit megharagszom rá, mert imádom a könyveket, és nem hiszem, hogy ki tudnék tíz legjobbat választani. Negyvenet, százat talán. Úgyhogy én is csalni fogok. A sorrend nem helyezés, számozás csak a keret miatt van.

1. Terry Pratchett: Discworld. Az összes, amit olvastam. Azért kettőt kiemelnék közülük: Reaper man és Hogfather. Az elsőt azért, mert Halál talán itt a legemberközelibb. Ez az a könyv, ami igazán körbejárja a kérdést, hogy mi is az: meghalni. És ez az a könyv, ami talán a legközelebb jár ahhoz, hogy elhitesse az emberekkel: a halál nem egy arctalan rettenet, hanem valami, ami hangsúlyosabbá teszi az életet.
"Lord, what can the harvest hope for if not for the care of the Reaper Man?"
A Hogfather pedig Susan miatt. A Soul Musicban egy hülye csitri volt, a Hogfatherben végre felnőtt.

2. Ray Bradbury novellái. Azt hiszem, talán ő volt az egyetlen, aki úgy írt az esőről, hogy éreztem a bőrömön, és örültem neki. Aztán elolvastam néhány novelláját angolul is, és rájöttem, hogy bár a magyar fordítás a lehető legjobb, azért még mindig eredetiben az igazi. (Ray Bradbury: Zöld Reggel (Marsbéli Krónikák))
Ajánlom továbbá a Sailor home from the sea novelláját is a Machineries of Joy kötetből (mindenképpen angolul...)
Rettentően kedvelem benne, hogy bár látja, mennyire rossz az emberiség, azért továbra is hisz az emberben.

3. Poul Anderson: Broken Sword. Fogalmam sincs, mennyire pontosak a mitológiai utalásai (lehet egy mitológiai utalás pontos egyáltalán?), fogalmam sincs, mennyire számít emelkedettnek a stílus - nekem tetszik.

4. Neil Gaiman, különös tekintettel az American Gods-ra. Lebilincselő történetvezetés, érdekes háttér. Ami még külön tetszett, hogy mielőtt felfedne egy-két választ, egyre több utalást dob be, így gyakran azon kaptam magam, hogy vigyorogva bólogattam, amikor kiderült valami, amire közben már rájöttem én is.

5. Janikovszky Éva felnőttkönyvei. A gyerekkönyveit, attól tartok, nem volt szerencsém olvasni (azért egyet igen: kaptam középiskolás osztályfőnökömtől versenyeredmény miatt). Érdekes eljátszani a gondolattal, hogy talán találkoztam is vele - hiszen évekig ugyanazon a buszvonalon utazott, ahol én.

6. Michel Ende: Momo. Attól tartok, ő lát valamit, amihez nekünk nincs szemünk. Aki olvasta, tudja, miről beszélek.

7. Isaac Asimov: Alapítvány történetek (Alapítványtól az Alapítvány és Föld-ig), robottörténetek - különös tekintettel az Én, a robot c. novellagyűjteményre (amihez az azonos című filmnek csupán annyi köze van, hogy az egyik szereplőnek ugyanaz a neve, mint a novellagyűjtemény egyik szereplőjének), és a Bicentennial Man nevű novellára (amiből hasonló címen (magyarul a "200 éves ember" nevet kapta) egy nagyszerű filmadaptáció készült, amiben a könyvhöz képest az eltérés tényleg csak annyi, amennyi egy könyv és egy mozifilm között szükséges - de az eredeti mondanivaló megmaradt). Sokan eskösznek a Dűne regényekre, hogy az milyen jó már - én egyszer elolvastam az első (két) könyvet, és azzal jó. Nem rossz, de... nem is tudom.
Ezzel szemben a fent említett Alapítvány vonulatot (ezen kívül volt még néhány, de azokat még nem olvastam) többször is elolvastam, majd amikor az első kiadás olvashatatlanul szétesett, megszereztem a második kiadást, és most azt olvasom. Egy olyan (ál)történelmi regény, olyan társadalmi regény, ami elég olvasmányos ahhoz, hogy érdekeljen.

8. Rejtő Jenő / P. Howard. Azt hiszem, nem kell többet mondanom.

9. Paulo Coellho: Veronika meg akar halni. Az összes mai vizi- és műgót fiatalnak, akik a világfájdalom miatt csak feketeében tudnak járni, és muszáj szenvedniük, és meg akarnak halni, kötelező kezelés lehetne. Csak sajnos ami kötelező, az nem hat.

És végül, de nem utolsósorban:
42. Aki nem tudja, keressen rá.

...és hogy kinek adom tovább? Mindenkinek, aki ezek alapján kedvet kapott ahhoz, hogy olvasson. Akár a fentiek valamelyikét, akár azt a könyvet, amit annyian ajánlottak már, csak mindig halogatta elkezdeni, akár azt a könyvet, amit már rongyosra olvasott, és amelynek talán már egy-két lapja hiányzik, de nem baj, hiszen már rég nem a lapokról olvassa.
Azoknak is, akik azt hiszik, hogy nem szeretnek olvasni. Utóbbiak talán rádöbbennek, hogy vannak olyan könyvek, amikre szívesen emlékeznek. Vannak olyan könyvek, amik miatt az ember este órákig fentmarad, mondván, csak még egy oldal, még egy bekezdés, még egy fejezet. Vannak könyvek, amik miatt rossz megállónál szállunk le, mert a metrón/buszon/villamoson arra a pár megállóra előkaptuk, aztán valahogy belefeledkeztünk az olvasásba. Akik mindezt tudják, azoknak nincs szüksége ilyen listákra - de míg összeállítják, gondolatban talán újra elolvassák az összes könyvet a listán. Vagy nem csak gondolatban.